Mezei Elemér

Észrevételek Tóth Pál Péter Szórványban címû könyve kapcsán

Érdeklõdéssel vettem kézbe Tóth Pál Péter Szórványban[i] címû könyvét, amelyrõl hallottam már, hogy egy több évtizeddel ezelõtti kutatás – akkor feldolgozatlanul maradt – kérdõíves anyagát tárja fel. A felmérés közvetlenül az 1941-es észak-erdélyi népszámlálás után kezdõdött el, ezért – természetesen – ennek az összeírásnak az adatai fontos szerepet kaptak a tanulmányban. Ez a tény tovább növelte érdeklõdésemet a könyv iránt, tudniillik a Studia Censualia Transsilvanica[ii] sorozat keretében éppen az 1941-es népszámlálás községsoros adatainak román nyelvre történõ fordításán és a mai közigazgatási beosztás szerinti elrendezésén dolgozunk. Ennek tudható be, hogy sok táblás anyag – ami a népszámlálás közzétett adataira épül – számomra igen ismerõs, sõt annyira, hogy mindegyikben találtam kisebb-nagyobb hibát. Ebben a tanulmányban ezeket fogom sorra elemezni.

Az elemzésrõl

Nemrég fejeztem be az 1941-es dél-erdélyi, illetve észak-erdélyi népszámlálás általam létrehozott adatállományainak tüzetes ellenõrzését és hoztam létre az Studia Censualia Transsilvanica sorozat következõ köteteinek munkapéldányait, így rendelkezésemre állt a népesség felekezeti, anyanyelvi és nemzetiségi eloszlása 1941-ben községenként (az észak-erdélyi részben, a dél-erdélyi anyag kevesebb mutatót tartalmaz). Ezt az adatállományt kiegészítettem egy új változóval, amelyben utaltam arra, hogy az illetõ helység szerepel-e a könyv 1. mellékletében (194–210.). Így ellenõrizni tudtam a 6. és 7. mellékletlap, valamint a 2. tábla (40. oldal), 3. tábla (43. oldal) és a 4. tábla (44. oldal) adatait. Az ebbõl az adatállományból létrehozott statisztikára az SCT rövidítéssel utalok. A 3. és 4. tábla csak százalékos eloszlásokat tartalmaz, az abszolút gyakoriságok visszaállítására TurboPascal programot használtam (ezt erre a célra írtam).

Az összes település száma

Az 1941-es népszámlálás közzétett községsoros adatai között 1760 olyan település van, amelyik ma Romániához tartozik, ezekben a jelen levõ össznépesség száma 2 587 296, ebbõl 1 348 989 (52,14%) magyar anyanyelvû, 1 069 774 (41,35%) román anyanyelvû, 47 433 (1,83%) német anyanyelvû. A zárójelekben feltüntetett százalékok némileg eltérnek a könyv 8. oldalán (a harmadik bekezdés 8. sorában) közöltektõl – 52,1%, 41,6%, illetve 1,8% –, és eltérnek még akkor is, ha Ugocsa vármegye (14 település található ebbõl a vármegyébõl ma Romániában) nélkül számítjuk ki ezeket. A 9. oldalon, a második bekezdés 15. sorában szereplõ 2 577 260 lakos (a 43 492 km² területen) arra utal, hogy vagy bizonyos települések – melyek a bécsi döntés után újra eggyé váltak (ilyen lehet például a Tisza elválasztotta Técsõ) – népessége másként van figyelembe véve, vagy esetleg a 2 577 260 lakos a honos népesség (jogi népesség) száma. Ezek az eltérések csekélyek, nem is érdemes nekik nagyobb teret szentelni.

A 40. oldalon a második bekezdés elsõ mondatában már súlyosabb hiba az, hogy a „bécsi döntés értelmében 1751 észak-erdélyi település került vissza Magyarországhoz”, mert az ugyanazon az oldalon levõ 2. táblából kiderül, hogy az 1751 település 11 vármegyébõl adódik. Ugocsa vármegye nem szerepel a kimutatásokban, mivel innen egy település sem került be a vizsgálatba, tehát az 1751 település a vizsgálatba vett 11 észak-erdélyi vármegye jelenleg Romániához tartozó településeinek a száma(ezt a 11 vármegyét lehetne vizsgált régiónak is nevezni).

Az SCT adatállománya szerint a ma Romániához tartozó észak-erdélyi települések eloszlását az akkori vármegyék szerint az 1. táblázat tartalmazza (a saját táblás anyagomat táblázat megnevezéssel látom el, megkülönböztetésül a könyvben használt tábla kifejezéstõl).

1. táblázat

Az összes település száma a vizsgált térségben

 

Látható, hogy eltérés csak két határmenti vármegye esetében van. Az 1941-es népszámlálás közzétett községsoros adatai Máramaros vármegyénél az alábbiakat tartalmazzák:

1. Aknasugatagi járás, 20 településsel;

2. Dragomérfalvi járás, 13 településsel;

3. Felsõvisói járás, 10 településsel;

4. Máramarosszigeti járás, 13 településsel;

5. Técsõi járás, 4 településsel;

6. Máramarossziget mv.[iii]

Tehát a vármegyében 61 helység adata szerepel, de ezekbõl 4 teljes egészében a Tisza jobb partján fekszik (Aknaszlatina, Alsóapsa és Középapsa a máramarosszigeti járásból, Visk a técsõi járásból), és ma Ukrajnához tartozik, de 1930-ban sem tartozott Romániához, így nem lehetnek a bécsi döntés értelmében visszakerült települések. Valószínûnek látszik, hogy a könyvben a fent említett négy helység is szerepel Máramaros vármegyénél, de az is elképzelhetõ, hogy néhány, a népszámlálás kimutatásaiban összevont település nem összevontan szerepel a könyv szerzõjénél (elég kicsi az esély erre, mert akkor majd minden vármegyénél mutatkoznának eltérések).

A Szatmár vármegyénél adódó eltérés esetleges okáról nem tudok nyilatkozni, tudniillik itt az összes 306 településbõl szinte száz ma Magyarországhoz tartozik, és valamivel több mint kétharmada van Románia területén.

A vizsgálatba vett 11 észak-erdélyi vármegye ma Romániához tartozó településeinek száma szerepel még egy helyen a könyvben, éspedig a 3. táblában (43. oldal) az a)-val jelölt rovatokban, igaz, felbontva és csak százalékos eloszlásban. Ezt a táblát összehasonlítva az SCT adatállományából létrehozottal, igen eltérõ értékeket találunk, ami arra enged következtetni, hogy a nemzetiség helyett anyanyelvi statisztikát tartalmaz. Az összehasonlító adatokat a 2. táblázat tartalmazza.

2. táblázat

A magyar nemzetiségûek és anyanyelvûek aránya Észak-Erdély összes (11 vármegye)
településén, az SCT adatállományából, illetve a könyv 3. táblájából

^* Itt az Összesen rovatban a megadott százalékok összege szerepel, a könyv 3 táblája végig 100,0-t tartalmaz.

Észrevehetõ, hogy a könyvben szereplõ mennyiségek igencsak eltérnek a nemzetiségi eloszlástól és ugyanakkor nagyon hasonlítanak az anyanyelvi statisztikához, így levonható az a következtetés, hogy a könyvben a 41–44. oldalakon használt nemzetiség terminológia helyett az anyanyelv értendõ. Elõfordulhat az is, hogy a szerzõ szándéka a nemzetiség figyelembevétele és ennek elemzése volt, azonban a táblázatok tévedés következtében anyanyelvi statisztikát tartalmaznak.

Észrevehetõ továbbá az is, hogy a könyvben két vármegyénél biztosan szerepel hibás arány. Máramaros esetében a belsõ rekeszek összege 103,6%, másrészt a második és harmadik rovatban ugyanaz a 3,6-os arány található, így nagyon valószínû, hogy egyik helyen hibás az érték, 3,6 helyett 0-t kell venni. Ezt csak a 10–14%-os magyar anyanyelvûeknek megfelelõ rovatban tehetjük meg, ugyanis a 15–29%-os rovatban még az is olvasható, hogy van ilyen típusú település a vizsgálatban. A Szatmár vármegye sorában található hiba eredete nem ilyen egyértelmû.

Az anyanyelvi eloszlások és a könyv adatai közti kevés eltérés – azon vármegyék esetében is, amelyeknél az SCT szerint is ugyanannyi a településszám, mint a könyvben (lásd az 1. táblázatot) – magyarázható a kódolással is. A lélekszámokból létrehozott százalékos arányok általában sok tizedesjegyû számok, ezek elhelyezhetõk azonnal a [0, 5], [5, 10], [10, 15], [15, 30], [30, 50], [50, 100] intervallumokba (elméletileg), de gyakorlatilag úgy szokták alkalmazni a kódolást, hogy a tizedestört arányokat egész számra vagy egy-két tizedesjegyûre kerekítik, és majd ezeket helyezik el a csupa zárt intervallumokkal kifejezhetõ tartományokba. Például az 1 tizedesjegyre kerekített százalékok a [0,0, 4,9], [5,0, 9,9], [10,0, 14,9], [15,0, 29,9], [30,0, 49,9], [50,0, 100,0] intervallumokba egyértelmûen elhelyezhetõk. De amennyiben a több tizedesjeggyel tárolt értékeket próbáljuk elhelyezni a fenti intervallumokba, adódhatnak olyan esetek is, amikor ezek közül lesz olyan, amelyik kívül reked. Például a Szatmár vármegyei Alsófernezelyen a magyar anyanyelvûek aránya 49,96902...%, ezt az értéket egészre kerekítve 50% adódik, de 1 tizedesjegyûre kerekítve is 50,0%-ot kapunk és csak több tizedesjegyre kerekítés ad 50% alatti értéket (49,97 vagy 49,969). Szatmár vármegye esetében a könyvben csupán 99,1% a sorösszeg, a hiányzó 0,9% 213 település esetén pontosan 2 helységet jelent,[iv] így a 3. táblában e megyénél található hiba eredete lehet az, hogy a számítógépes program (spss/pc) zárt intervallumokat használó átkódolási utasítása 2 települést nem helyezett el a megadott rovatokba, és 100%-nak mégis a 213 település lett tekintetbe véve.

A következõ lépésben a 3. tábla alapján 9 vármegye itt szereplõ összes településének számára tettem becslést számítógépes program (TurboPascal) segítségével (Háromszék és Udvarhely annyira egyszerû eset, hogy ezeket nem vontam be ebbe a becslésbe). A program elsõ alkalmazásra csak Máramaros vármegyére adott elfogadható megoldást (55, 110, 165 stb.), a többi 8-ra igen nagy számokat talált jónak, ezért azzal a feltevéssel éltem, hogy a 3. tábla összeállítói, annak érdekében, hogy a sorösszegek minden vármegye esetében 100,0%-ot adjanak, ott, ahol több vagy kevesebb volt az összeg, egy rovatban kiigazították 1–2 tizeddel a megfelelõ arányt. Így újabb elfogadható eredményeket kaptam, de csak Beszterce-Naszód és Szilágy vármegyék esetében. Ha két rekeszben eszközölt módosítást feltételezek, még 3 vármegye esete oldódik meg, a rekeszek felében feltételezett módosítások után még két megyére tehetõ elfogadható becslés. Maros-Torda vármegye esetében a csupán két hibátlan és négy módosított százalék feltételével kapható jó megoldás. A rekonstruálás eredményét a 3. táblázat tartalmazza, egymás mellé helyezve az SCT adatállományából származó eloszlásokkal. Ugyanitt kövér számjegyekkel szedve és * jellel ellátva találjuk azokat a visszaállított gyakoriságokat, amelyekre a számított százalék egy tizedesjegyre kerekített értéke nem azonos a 3. táblában megfelelõ helyen szereplõvel.

3. táblázat

A magyar  anyanyelvûek aránya Észak-Erdély összes (11 vármegye) településén,
az SCT adatállományából, illetve a könyv 3. táblája alapján számítva

E rekonstruálás alapján 1734 települést kapunk a vizsgált régióban, ami eléggé eltér az 1746-tól (és még jobban 1751-tõl), tehát ezzel nem tisztázható egyértelmûen az összes település száma. Csupán annak a valószínûségét emeli, hogy a 3. tábla összeállítása után számos rovat idõben sorozatos kiigazítást szenvedhetett, és így halmozódhatott fel benne ilyen sok hiba. Ellentétben a 3. táblával, a 4. tábla (44. oldal) alapján tökéletesen visszaállíthatók az abszolút gyakoriságok, vagyis ez a tábla elõállítása után nem szenvedett olyan kiigazítást – esetleg egyetlenegy módosítást sem –, amelyet hibásan ejtettek volna meg.

Így tehát a könyvbõl nem állapítható meg pontosan a 11 vármegye azon összes településének száma, amely ma Romániához tartozik.

A mintába került települések száma

A 2. tábla (40. oldal) 709 mintába vett településrõl számol be, vármegyékre leosztva, más táblázatban viszont csak százalékos felbontásban találunk településekre vonatkozó adatot. Ahogy már említettem, a 4. tábla százalékos eloszlásai alapján teljesen rekonstruálhatók a rovatok abszolút eloszlásai. Ezt elõsegíti az a tény, hogy az oszlopösszegek ugyan 100,0%-nak vannak feltüntetve, de valójában a kerekített értékek összegezésébõl 100,1%, 100,0%, 99,9%, 100,1%, 100,0%, illetve 100,1% adódik. A megfelelõ TurboPascal program segítségével egyértelmû megoldás birtokába jutottam, ezt tartalmazza a 4. táblázat, melyben természetesnek vettem, hogy a nemzetiség helyett anyanyelv használandó.

4. táblázat

A magyar anyanyelvûek aránya a települések lélekszáma szerint

Forrás: Tóth Pál Péter: Szórványban. 44. oldal, 4. tábla nyomán.

Ez a pontosan meghatározott összes településszám (697) jóval kevesebb a könyvben használt 709 helységnél (12-vel, 1,7%-kal).

A 3. tábla a) részéhez hasonlóan a b) részben is sok módosított (kiigazított) rovat található, így az abszolút gyakoriságoknak ebbõl való rekonstruálása bizonytalan eredményre vezethet csupán. Az elõzõ pontban részletesebben bemutatott visszavezetést a tábla b) részére alkalmazva az 5. táblázatot adja jutalmul.

Meglepõ, hogy a vizsgálatba vett településszám összesen 709-nek adódik, de ezen érték bizonytalanságát növeli az is, hogy például Szolnok-Doboka vármegyénél 153 a sorösszeg, 2-vel több, mint a 2. táblában, pedig egy mélyebb elemzés (kereszt)táblázatában a peremeloszlások kisebbek vagy egyenlõek az illetõ változónak a sokaságban tapasztalható eloszlásánál.

5. táblázat

A magyar anyanyelvûek aránya a mintába vett településeken,
 az SCT adatállományából, illetve a könyv 3. táblája alapján számítva

Igen jó támpontot nyújthat az elemzés további menetére az 1. melléklet (194–210. oldal), amely a vizsgált települések népességének néhány adatát tartalmazza az 1910-es, 1930-as és az 1941-es népszámlálások alapján. Itt külön oszlopban található megnevezve az a vármegye, amelyhez az illetõ helység tartozott 1941-ben, így egyszerû számlálással ellenõrizhetõ lenne a települések száma vármegyénként. A számlálás során felfedezhetõ, hogy Bárdfalva (Máramaros) sora kétszer szerepel, hasonlóan kétszer szerepel Alsóhomoród (Szatmár) is. Ugyanakkor megfigyelhetõ 6 olyan sor, amelyek települései (Oroszkõ [Máramaros], Szelestyehuta [Szatmár], Désakna, Keménye, Sajgó és Zápróc – ez utóbbiak mind Szolnok-Doboka vármegyébõl) nem rendelkeznek anyanyelvi adatokkal 1941-ben, az ezekhez fûzött jegyzetek (210. oldal) szerint más településekhez tartoztak 1941-ben. Mindezt figyelembe véve a 6. táblázathoz juthatunk.

6. táblázat

A vizsgált települések száma a 3. tábla és az 1. melléklet alapján

 

Feltûnik a kis eltérés az 1. melléklet 700-as és a 4. táblázat 697-es településszáma között, de felvetõdhet az a kérdés is, hogy miért nem 700 az összes települések száma a 4. táblából rekonstruált 4. táblázatban.

Az 1. melléklet alapján az SCT adatállományában eszközölt új változó segítségével további összehasonlításokra adódik alkalom. A könyv 220. oldalán található 6. melléklet a vizsgált települések népességének anyanyelv szerinti megoszlását adja meg eggyel több ismérv szerint, mint amennyi szerepel az 1. mellékletben. Az SCT állománya szerinti eloszlást a 7. táblázat tartalmazza.

7. táblázat

A vizsgált települések népességének anyanyelv szerinti megoszlása

Forrás: SCT.

A fenti táblázatban kövér számjegyekkel vannak szedve azok az összegek, melyek eltérnek a könyv 6. mellékletében találhatóktól. A Szolnok-Doboka vármegye esete egyszerûbb, mivel keresni kell egy települést (esetleg többet), amelynek adatsora megfelelõen megnöveli a sorösszeget ennél a vármegyénél. A lakónépesség (pontosabban: jelen levõ népesség) 2241-gyel több itt, mint a mellékletben, ennyi éppen Kaján népessége. Levonva ennek a településnek a megfelelõ adatait a Szolnok-Doboka összesítõ sorából, pontosan kiadódik a könyvben levõ sor:

Így a 6. melléklet statisztikája nem 700, hanem 699 településbõl adódik, és két eset lehetséges: Kaján nincs a vizsgált települések sorában, és ekkor a 6. mellékletben helyes Szolnok-Doboka vármegyének az adatsora, ugyanakkor a község tévesen szerepel az 1. mellékletben, a másik esetben pedig történt felmérés ebben a helységben is, és téves a 6. mellékletben a megyei összesítés. Mivel az 1. melléklet ehhez a településhez megjegyzést is tesz – Kiskaján (Cãianu Mic) ide tartozott 1941-ben, új név Kaján (210. oldal, 41. jegyzet) –, valószínûbb az, hogy a feldolgozás elején tévedésbõl kimaradt e község a számítógépes adatállományból, és nélküle számítódott ki a vármegyei összesítés, késõbb pedig, a hiány észlelése után, az adatállományba fel lett véve és szerepel az ezután létrehozott 1. mellékletben (erre utalhat az is, hogy itt a listában más néven (Nagykaján) és máshol (az N betûsöknél) szerepel, mint a népszámlálás kötetében (Kaján és a K betûsöknél), de a vármegyei összesítés kijavítása elmaradt.

A Beszterce-Naszód vármegyénél található eltérés valószínû magyarázata az, hogy egy (vagy több) településnél a román és a cigány anyanyelvû népesség száma fel van cserélve a melléklet tartalmának kiszámítására szolgáló adatállomány és az SCT adatállománya valamelyikében. A 7. táblázat 63 565 és a melléklet 62 612 száma köztikülönbség 953, amely éppen egy helységnél a román és cigány anyanyelvûek számának különbsége. Ez a település Oláhnémeti, de az 1. mellékletben is és az SCT adatállományában is megegyezik a román és a cigány anyanyelvûek száma: 953, illetve 0. Ez is megerõsíti az elõbb valószínûbbnek tartott változatot, éspedig azt, hogy a szerzõ rendelkezésére állt a feldolgozás valamely fázisában egy adatállomány, ebbõl létrehozódott a 6. melléklet (más melléklet is, például a 8.), majd a késõbbi munkafázisokban az adatállomány módosult a közben észlelt hibák korrigálása révén, de a mellékletek tartalma maradt a régi, tehát ezek hibásak.

A Bihar megyénél észlelhetõ eltérések is nagy valószínûséggel ilyen jellegûek: Almaszeghuta 664, illetve Forduló 322 szlovák (tót) anyanyelvû lakosa tévedésbõl a román anyanyelvûek között szerepelt, így ezek száma 664+322=986-tal megnövekedett, és lett 79 403 (a 6. mellékletben) 78 417 helyett. Az ezután még fennálló cigány, illetve egyéb anyanyelvûek száma közti 199-es különbség oka nem magyarázható ilyen egyértelmûen, valószínûleg több elírás okozta. Az 1. mellékletben helyesen szerepelnek Almaszeghuta és Forduló adatsorai is.

Ha az 1. mellékletben található 1941-es anyanyelvi adatokat összegezzük, újra eltérést fedezhetünk fel, a lakónépesség száma nagyobb a 770 178-nál még akkor is, ha az ismétlõdõ két sort kihagyjuk, és kihagyjuk Kaján adatsorát is. Az eltérés oka elég meglepõ: három település is több lakossal szerepel, mint a hivatalos népszámlálási kiadványban. Az egyik ilyen település Jádremete (Bihar vármegye), a hozzáfûzött jegyzet szerint Remetelórévbõl(Lorãuból) vált ki 1924-ben, de a nagyobb népességszámra nincs utalás. Ennek a településnek az 1941-es adatai a következõt mutatják:

Ezt az különbséget mint adatsort nem lehet megtalálni az észak-erdélyi részben, ellenben a Romániához tartozó Dél-Erdélyben van ilyen: Remeþi-Poianã. Ez a település elõzõleg is, jelenleg is Jádremete része, az 1940-es határ választotta el Jádremetétõl. Megjegyzendõ azonban, hogy az 1. mellékletben Jádremete és Remeþi-Poianã adatai hibásan vannak összegezve, ugyanis az elsõnek anyanyelvi eloszlását a második nemzetiségi[v] adataival adták össze.

A többi település helyzete egyszerûbb: Felsõzsuk (Kolozs) és Csizér (Szilágy) eredetileg csak saját népességükkel szerepeltek, és így adták ki a 6. melléklet adatait, az 1. mellékletben már Alsózsuk, illetve Boján népességét is magukban foglalják. Erre utalnak a jegyzetek, de ezen települések adatai 1966-ig külön nyomon követhetõk. Alsózsuk (Kolozs) és Boján (Szilágy) települések bevonásával újra módosulnak a 6. mellékletnek megfelelõ 7. táblázat adatai (Remeþi-Poianã-t idevágó adatok híján nem vehetjük figyelembe). E módosított változatot mutatja be a 8. táblázat.

8. táblázat

A vizsgált települések népességének anyanyelv szerinti megoszlása (javított változat)

Forrás: SCT.

A fenti táblázatban külön településként tüntettem fel Alsózsukot és Bojánt azért is, mert a szerzõ is több helységet említ (709-et). Az 1. mellékletben további 6 név szerepel 1941-es adat nélkül, ezek 1930 és 1941 között egyesültek (beolvadtak) más településekkel (településekbe), így valamelyes információ rendelkezésre áll ezekrõl is, korábbi népszámlálások adatainak formájában. Ha a Jádremeténél szereplõ Remeþi-Poianã is külön helységtitulust kap, akkor kijön a 709-es településszám. Azt, hogy a szerzõ így juthatott a 709 településszám birtokába, alátámasztja a 2. tábla (40. oldal): Bihar vármegyénél 1-gyel több településszám szerepel a mintában (127), ami Remeþi-Poianã itteni külön településként való szerepeltetésére utal. Az adat nélküli 6 település is többletet jelent az SCT statisztikájához képest (lásd a 6. táblázatot).

Végül a következõ megjegyzéseket tehetjük a vizsgálatba vett települések számáról. Ha külön településként kezeljük az 1. mellékletben külön sorban nem szereplõ, de 1941-es adatokkal rendelkezõ három települést (Remeþi-Poianã [Bihar], Alsózsuk [Kolozs] és Boján [Szilágy]), valamint a külön sorral, de 1941-es adattal nem rendelkezõ hat települést (Oroszkõ [Máramaros], Szelestyehuta [Szatmár], Désakna, Keménye, Sajgó és Zápróc [mind a négy Szolnok-Doboka vármegyébõl]), akkor a vizsgálatba vett települések száma 709. Ekkor hibás a 2. tábla összehasonlító statisztikája: például Remeþi-Poianã nincs benne a Bihar megyei összes településszámban (197-ben), de benne van a mintába került települések számában (127), így a 64,5% mintába vett településarány téves (127100 / 198 = 64,1...%).

Hasonlóan tévedés Szolnok-Doboka vármegye esetében olyan négy településsel együtt számítani százalékos arányt, amely települések hiányoznak az összest adó 262 helységszámból. De nem lenne ajánlatos a 4-gyel megnövelt 262-höz viszonyítani a 147+4=151-t, mert a vármegye vizsgálatba nem vett települései közt is elõfordulhatnak olyan státusúak, mint a fent említett négy helység. Kolozs és Szilágy vármegyéknél pedig az a helyzet adódna, hogy Alsózsuk és Felsõzsuk, illetve Csizér és Boján külön szerepel a 2. tábla elsõ számoszlopában, de már összevontan a második számoszlopban.

A vizsgált települések számát inkább 702-nek kellene venni, így lehetne csak egy hibátlan összehasonlító táblázatot összeállítani (erre teszek próbálkozást a 9. táblázatban).

9. táblázat

A vizsgált települések száma és százalékos megoszlása az összes településekhez viszonyítva
(2. tábla helyett, 40. oldal)

Forrás: SCT.

A felekezetek

A könyv 221. oldalán található 8. melléklet olyan hibát tartalmaz, amely nem a településszámmal függ össze. Az SCT statisztikája szerint arra lehet következtetni, hogy a felekezetek megnevezésébe is hibák csúsztak be, így a római katolikusok közt szerepelnek a görög katolikusok, és görög katolikusként vannak feltüntetve a görögkeleti (ortodox) vallásúak. Ezt a mellékletet helyesen (702 település figyelembevételével) a 10. táblázat mutatja be.

10. táblázat

A vizsgált települések népességének vallás szerinti megoszlása (javított változat)

Forrás: SCT.

Ebben a táblázatban sem tüntettem fel a százalékos eloszlást, ezek innen egyszerûen kiszámíthatók, a melléklettel való összehasonlítás így is elvégezhetõ.

A hibásan értelmezett felekezetek nyoma megtalálható a könyvben máshol is, például a XI. részben, melynek címe Vallásosság. Itt olvasható az, hogy „az erdélyi területeken a vallási hovatartozás lényegében a nemzetiségi hovatartozást is meghatározta. Ugyanis nagy valószínûséggel azt lehet mondani, hogy a magyar származásúak többsége római katolikus, református és unitárius vallású volt.”(95. oldal, 11–14. sor). Az idézet elsõ részében „vallás ® nemzetiség” determináltság olvasható ki, a második rész „nemzetiség ® vallás” esetet hoz fel az elõzõ szemléltetésére. Külön-külön mindkét kijelentés igaz, csak ilyenforma egybeláncolása ezeknek nem helyénvaló. Ezt meg sem emítettem volna, de pár sorral lennebb a szerzõ éppen arról gyõz meg, hogy õ ezt az összefüggést nem alkalmazza. Alulról az 5–7. sorban ez olvasható: „a 709 település adatai a római katolikus vallásúak egyértelmû túlsúlyát mutatják, hiszen õk teszik ki a vizsgálat körébe került települések lakosságának közel 66,6 százalékát”. Fel kellett volna tûnnie annak, hogy szórványban nem lehet ilyen nagy a római katolikus vallásúak aránya (a könyvbeli anyanyelvi statisztikák 16 százaléknyira teszik a magyar anyanyelvûek arányát, 6. melléklet). Továbbá a görög katolikus vallásúak aránya 17,1%-ként jelenik meg (a 8. mellékletben 17,4%), és nagyon meglepõ az a megállapítás is, miszerint „az 1941-es népszámlálás alkalmával a vizsgált települések összlakosságához viszonyítva elenyészõ számú görögkeleti vallású személyt regisztráltak”(95–96. oldal).

Mindezt azért hangsúlyoztam ki ennyire, mert ezek alapján megkérdõjelezhetõ a kérdõívek feldolgozásában a személyek vallásának helyes értelmezése is. A kérdõív adataival nem rendelkezvén, errõl többet nem mondhatok.

Összefoglaló

     1.  A fennmaradt és megtalált kérdõívek Észak-Erdély 11 vármegyéjébõl származnak. Ebben a 11 vármegyében 1746 olyan település van, amely szerepel az 1941-es népszámlás községsoros kiadványában, és ma Romániához tartozik.

     2.A fenti 1746 településbõl 702 azoknak a száma, ahonnan kitöltött kérdõív maradt fenn.

     3.Az összes és a vizsgált települések megoszlását a 11 vármegye szerint a 9. táblázat adja, a könyvbeli 2. tábla helyett.

     4.A vizsgálatba került 702 településen 774 578 a jelen levõ összes népesség száma.

     5.A 702 település népességének anyanyelv szerinti megoszlását a 8. táblázat tartalmazza, a könyvbeli 6. melléklet helyett.

     6.A 702 település népességének felekezet szerinti megoszlását a 10. táblázat tartalmazza a könyvbeli 8. melléklet helyett.

           7.    A könyvbeli 3. és 4. tábla nem a nemzetiségek, hanem az anyanyelvek szerinti eloszláshoz közelebbi helyzetet tükröz.

           8.    A 3. és 4. tábla adatai hiányos adatállományból származnak.

           9.    A 3. tábla több belsõ jellegû hibát is tartalmaz.

   10.A vallások használata hibásan történik a 8. mellékletben is és a szövegben is.

 11.Az 1. mellékletben Jádremete (Bihar vármegye) népessége 1941-ben összevontan jelenik meg egy településrésszel, de az összevonás amiatt is hibás, mert anyanyelvûeket ad össze nemzetiségûekkel.

   12.  Az 1. melléklet Felsõzsuk (Kolozs) és Csizér (Szilágy) népességét más településekkel összevontan adja meg (az elsõ esetben Alsózsuk, a másodikban Boján gyarapítja a népességet), holott 1941-ben még különálló településekként szerepelnek, egyesítésük (beolvadásuk) jóval késõbb történik meg.

         13.    Az 1. mellékletben Bárdfalva (Máramaros) és Alsóhomoród (Szatmár) sorai kétszer is szerepelnek.

   14.  A fenti kiigazítások – a vallásoknál jelzett hibákon kívül – nem befolyásolják számottevõen a következtetések alapját képezõ táblázatok tartalmát, vagyis az itt jelzett módosítások után is ugyanaz a konklúzió vonható le, sõt még az anyanyelvnek a nemzetiséggel való kicserélése után is.

A könyv táblás anyagának elemzése

A következõ néhány oldalon vázolni szeretném az 1941-es népszámlálási adatok alapján Észak-Erdély település-típusait. Nyilvánvalóan az anyanyelvi és nemzetiségi eloszlásokat veszem figyelembe, ezen belül is kitüntetett szerepet kap a magyar anyanyelv és a magyar nemzetiség. A vizsgálat kiterjed mind az egész régióra (11 vármegye – Ugocsa nélkül – 1746 olyan települése, melyek ma Romániához tartoznak), mind a szórványvizsgálat által felölelt 702 településre.

A települések eloszlása a magyar anyanyelvûek aránya szerint

A települések száma kellõképpen nagy ahhoz, hogy egészen részletes statisztikát állítsunk össze. Meghatározható, hogy hány olyan helység van, ahol a magyar anyanyelvûek százalékos aránya kevesebb, mint 1%, hány olyan helység van, ahol a magyarok aránya legalább 1%, de kevesebb, mint 2% és így tovább. Az ezekbõl a gyakoriságokból összeállítható táblázat túl hosszú ahhoz, hogy itt teljes egészében közöljem, csupán részleteket mutatok be ebbõl
(11. táblázat).

11. táblázat

A települések száma, százalékos és kumulált gyakorisága a magyar anyanyelvûek
százalékos aránya szerint Észak-Erdélyben az 1941-es népszámlálás adatai alapján

Forrás: SCT.

A teljes táblázat és ennek adatai alapján összeállított grafikus ábra beszédesebb ugyan, mint a könyv 3. táblája (43. oldal), de ezek megértése nehezebb, egy kis magyarázatra szorul. Ehhez a táblázat egyik sorát vegyük alapul:

Az elsõ szám (10) a magyar anyanyelvûek arányának egész része: 10%. A következõ, 15-ös településszám azt jelenti, hogy az 1746 helység között pontosan 15 olyan van, amelyben a magyar anyanyelvûek százalékos aránya legalább 10%, de nem éri el a 11%-ot. Ez a 15 település az összes 1746 helységnek 0,9%-át teszi ki. A kumulált gyakoriságok jelentése: 824 olyan helység van az összes 1746 között (ezeknek 47,2%-a), amelyekben a magyar anyanyelvûek aránya nem éri el a 11%-ot. Ugyanezek a jelentések érvényesek a 702 település alkotta sokaságra is: pontosan 13 (1,9%) olyan település van a vizsgálatba vett helységek körében, amelyekben a magyar anyanyelvûek aránya legalább 10%, de kevesebb, mint 11%, illetve a 11%-nál kevesebb magyar anyanyelvû lakost számláló helységek száma 479, azaz a vizsgálatba vett 702 település 68,2%-a.

A táblázat (részletben is) arról gyõz meg, hogy a magyar anyanyelvûek aránya tekintetében a települések erõsen polarizáltak, ahol kisebbségben van a magyar anyanyelvû lakosság, ott többnyire nagyon alacsony a részesedése a népességben, ahol pedig többségben vannak a magyar ajkúak, ott inkább a túlnyomó többséget képezik. Az összes gyakoriságokból létrehozott grafikus ábra (1. ábra) ezt még szemléletesebben mutatja be: a két véglet – 0% és 100% – mintha vonzaná a településeket.

 

1. ábra: A települések számának eloszlása a magyar anyanyelvûek aránya szerint, a 11 észak-erdélyi vármegye
összes településén: a) a magyar anyanyelvûek aránya: 0–25%

b) a magyar anyanyelvûek aránya: 25–75%

c) a magyar anyanyelvûek aránya: 75–100%

Ha a kumulált százalékos gyakoriságot ábrázoljuk grafikusan (2. ábra), arról azt olvashatjuk le, hogy a települések egynegyedében a magyar anyanyelvûek aránya nem éri el a 2%-ot, további egynegyedében is csak 2–15% között van, és hogy a 96–100%-os magyar ajkú lakossággal rendelkezõ települések is kitesznek egynegyedet.

2. ábra: A 11 észak-erdélyi vármegye összes településének eloszlása a magyar anyanyelvûek
aránya szerint (kumulált gyakoriságok)

A következõ két ábra a vizsgálatba vett 702 település eloszlásait mutatja be:

3. ábra: A települések számának eloszlása a magyar anyanyelvûek aránya szerint, a vizsgálatba vett településeken
a) a magyar anyanyelvûek aránya: 0–25%

b) a magyar anyanyelvûek aránya: 25–75%

 c) a magyar anyanyelvûek aránya: 75–100%

Ez utóbbi rész arról gyõz meg, hogy a mintának tekintett 702 település nem követi az összes helységre vonatkozó eloszlások görbéit, a nagy többségben magyar ajkúak lakta települések gyengén reprezentáltak a vizsgálatba vett települések körében.

A kumulált gyakoriságok még inkább kihangsúlyozzák az eltérést, a két görbe nagyon jól összehasonlítható egyazon grafikonban ábrázolva.

4. ábra: A 11 észak-erdélyi vármegye összes és a vizsgálatba vett településeinek eloszlása
a magyar anyanyelvûek aránya szerint (kumulált gyakoriságok)

Felvetõdik természetesen az a kérdés, hogy a meglévõ (fennmaradt és megtalált) kérdõívek alapján képzett településminta mit reprezentál. A fenti ábrák alapján elképzelhetõ olyan leszûkítése egy (vagy akár több is) az összesnek tekintett 11 vármegye 1746 településének, amelyeken belül már teljes a hasonlóság a sokaságbeli és a mintabeli eloszlások tekintetében. Például: ha a 90% fölötti magyar anyanyelvû aránnyal rendelkezõ településeket kihagyjuk mind a teljes sokaságból, mind a mintából, az alábbi eloszlásokat kapjuk:

 

5. ábra A települések számának eloszlása a magyar anyanyelvûek aránya szerint,
azokon a településeken, ahol a magyar ajkúak aránya kevesebb 90%-nál
a) a 11 észak-erdélyi vármegye (N=1259)

b) a minta (N=667)

A fenti két eloszlás jól hasonlít egymásra, de a kumulált gyakoriságok ábrája arról gyõz meg, hogy a mintának tekintett 667 település még mindig nagyobb arányban képviseli a magyar ajkúak által kevésbé lakott helységeket.

6. ábra: A 11 észak-erdélyi vármegye összes és a vizsgálatba vett azon településeinek az eloszlása, ahol a magyar ajkúak aránya kevesebb 90%-nál,  a magyar anyanyelvûek aránya szerint (kumulált gyakoriságok)

Az újabb próbálkozások helyett legyen itt a következõ: a magyar anyanyelvûek aránya kevesebb, mint 50%, vagyis a településen belül kisebbségben van a magyar nyelvûség. A 7. ábra jól szemlélteti azt, hogy a vizsgált összes 702 település közül az a 640, amelyben a magyar anyanyelvûek aránya kevesebb 50%-nál, a magyar ajkúak százalékos összetétele tekintetében nagyon jól visszaadja azt az eloszlást, amely a 11 észak-erdélyi vármegye összes olyan települése esetében fennáll, amelyben a magyar nyelvûség kisebbségben van.

7. ábra: A 11 észak-erdélyi vármegye összes és a vizsgálatba vett azon településeinek az eloszlása, ahol a magyar ajkúak aránya kevesebb 50%-nál,  a magyar anyanyelvûek aránya szerint (kumulált gyakoriságok)

Ám amennyiben figyelembe vesszük, hogy a megkérdezettek túlnyomórészt magyar családból kerülnek ki (19 985), szemben a vegyes családokból kérdezettek számával (2638), nem sok értelme van reprezentativitást követelni a településekre vonatkozóan.

A településtípusok a jelen levõ népesség száma szerint

Mivel nem rendelkezem a kérdõívek adataival, visszatérek a településstatisztikára. További szempont lehet a helységek csoportosítására az anyanyelvi összetétel magyar–román–német viszonylatban, a felekezetek szerinti eloszlás, de a település mérete is. A települések nagyságára vonatkozik a könyvbeli 4. tábla, de ebben a népességszám stabil intervallumokra van osztva:

300 alatt; 301–500; 501–1000; 1001–1500; 1501–2000; 2001–3000; 3000 felett.

A fenti felosztás intervallumainak határai kerek százasok, ötszázasok, ezresek, a települések számát a táblázat már nem adja meg. A százalékos eloszlás alapján visszaállított abszolút gyakoriságok a következõképpen mutatnak (a vizsgált településekre csupán):

A legtipikusabb (legnagyobb gyakoriságú, módusz) település a fenti eloszlás alapján az 501–1000 lakosságú.

Az összes 1746 település esetére egy magam kidolgozta eljárás és számítógépes program segítségével azt kutattam, hogy melyik az a település (azok a települések), amelyikhez (amelyekhez) legtöbb helység leginkább hasonlít. A hasonlóságra a csoporton belüli szórásérték utal, így minden településre megvizsgáltam azt, hogyan változik a szórás, ha újabb, hozzá leginkább hasonló helységeket veszek melléje. Egy típus (csoport) kiválasztása után a megmaradt sokaságon végeztem el újra a vizsgálatot és így tovább. Az eredményekrõl a 12. táblázatban számolok be.

12. táblázat

Településtípusok a helységek lélekszáma szerint

A táblázat adatainak értelmezése elég egyszerû: legtipikusabb települések a 700, az 500, a 950 lakos körüliek, tehát nem szerencsés a [301, 500], [501, 1000], [1001, 1500] stb. intervallumokba való besorolás, mivel így kettéválasztódnak nagy hasonlóságot mutató települések csoportjai.

A településtípusok anyanyelv és felekezet szerint

A továbbiakban a települések száma szerint legfontosabb típusokat mutatok be, anyanyelvi és felekezeti adatok figyelembevételével.

13. táblázat

Településtípusok anyanyelv szerint

14. táblázat

Településtípusok vallás szerint

Ez a két táblázat is igazolja azt a korábban megfogalmazott állításomat, hogy anyanyelvi szempontból, és most már kiegészítve a felekezetivel is, az észak-erdélyi települések az 1941-es népszámlálás adatainak tükrében nagyon polarizáltak: ha egy településen többségben van a magyar vagy a román anyanyelvû lakosság, illetve a római katolikus, a görög katolikus, a református vagy az ortodox vallású népesség, akkor többnyire ez a többség túlnyomó többséget jelent (90–98% felett).

Érdekes vizsgálati szempont véleményem szerint az, amikor a magyar nemzetiségû és anyanyelvû lakosság különbségét vesszük alapul. Az egész vizsgált területen 648 olyan települést találunk, ahol gyakorlatilag ugyanannyi a magyar ajkúak száma, mint a magyar nemzetiségûeké (az eltérés legfeljebb 1 fõ), és ugyancsak sok az olyan település, ahol az eltérés csekély: 188 esetben a magyar anyanyelvûek száma 2-tõl 6-ig terjedõ értékkel haladja meg a magyar nemzetiségûek számát, illetve 155 településen ugyanilyen értékkel kevesebb. Elmondható, hogy a települések valamivel több mint felében alig tér el a magyar anyanyelvûek száma a magyar nemzetiségûekétõl. Ha azt vizsgáljuk, hogy milyen arányban szerepelnek a vizsgálatban a fentebb megnevezett tulajdonságú települések, figyelemre méltó következtetést vonhatunk le. Az eloszlásokat az 15. táblázat tartalmazza.

15. táblázat

A települések eloszlása a magyar anyanyelvûek és nemzetiségûek különbsége szerint

A szemmel látható eltérést alátámasztja a számított Khi-négyzet értéke (53,978), ami azt jelenti, hogy egy százezrednél is kisebb a valószínûsége annak, hogy a 702 település kiválasztásakor nem figyeltek a magyar nemzetiségû és magyar anyanyelvû lakosok számának különbözõségére, de elõfordulhat az is, hogy ez a szempont megnevezve nem volt ugyan, de egyenes következménye volt másképp megfogalmazottaknak, például a vegyes családok nagyobb számban való megléte azzal a következménnyel jár, hogy az illetõ településen eltér az anyanyelv és nemzetiség szerinti lakosságszám. A fenti táblázat többet mond ennél azért, mert szembehelyezi azokat a településeket, ahol a magyar anyanyelvûek érzékelhetõen többen vannak, mint a magyar nemzetiségûek a fordított helyzetû településeken: míg az elsõk közül kevesebb mint fele (22,5%) kerül be a mintába, addig azokból a településekbõl, ahol a magyar nemzetiségûek száma legalább 7-tel nagyobb az anyanyelvûek számánál, a helységek csaknem fele vizsgálat alá kerül (49,4%). Megállapítható, hogy nem véletlenszerûen keresték a vegyes családokra utaló jegyeket a településeken a felmérés tervezõi és kivitelezõi, hanem kétszer is több olyan helységet választottak ki, ahol a magyar nemzetiségûek száma érezhetõen meghaladja a magyar anyanyelvûekét. Megkérdõjelezhetõ ezek szerint az, hogy célja lehetett a kutatásnak a magyarok (magyar anyanyelvûek) asszimilálódásának vizsgálata.