Székely Zsolt

A Bodrogkeresztúr-kultúra újabb emlékei a Székelyföldön

Erdély õskori történetének egyik legfontosabb és talán legtöbbet vitatott korszakát a késõ rézkor vagy eneolitikum és a kora bronzkorba való átmenet képezi. Ebben az idõszakban eltûnnek a régi neolit kultúrák, amelyek hosszú idõn keresztül fejlõdtek és uralták ezt a földrajzi térséget, és megjelenik egy kora bronzkori civilizáció, amely a balkáni, égei-anatóliai és dél- kaukázusi világban gyökerezik.[1]

Az eneolitikum végén a különbözõ rézkori kultúrák egyesülési folyamata észlelhetõ, amely a közös elemek arányának növekedésében nyilvánul meg egy bizonyos területen belül, ahol azelõtt több, jól elhatárolt kultúra otthona volt. Gondolunk itt a Tiszapolgár-, Petreºti-, Cucuteni–Erõsd-kultúrákra stb.[2]

Délkelet-Erdélybe, az Erõsd-kultúra késõi fejlõdési szakasza után (Erõsd B) – amely meghatározó volt erre a vidékre, és amelyet virágzó gazdasági élet jellemzett, hosszabb ideig fennálló településekkel, fejlett kerámiamûvességgel, valamint a fémfeldolgozás kezdeteivel – behatol a Tisza-kultúra, a Tiszapolgár és a Bodrogkeresztúr fejlõdési szakaszaival.[3]

A Cucuteni–Erõsd AB és B típusú kerámia jelenléte a rétyi,[4] bögözi,[5] székelykeresztúri,[6] sepsiszentgyörgyi,[7] szászhermányi,[8] Bodrogkeresztúr-kultúrás településeken azt bizonyítja, hogy ezen mûveltség hordozói Délkelet-Erdélyben is az Erõsd-kultúra utolsó és nem a középsõ szakaszában telepednek meg. Tehát nem beszélhetünk egyidejûségrõl a Cucuteni A–Erõsd- és a Tiszapolgár-kultúrák közt, amint azt egyes kutatók korábban állították.[9]

Erdélyben a helyi eneolitikumi – rézkori – népcsoportok és az ide behatolók közti keveredés nyomán egy egységes kultúrkör alakult ki, amelyet az olyan típusú leletek bizonyítanak, mint a Déva-Csángótelepen elõkerültek,[10] valamint a Rétyen feltárt település,[11] amelyek a Tiszapolgár jellegû elemek fontos szerepére világítanak rá Erdély keleti határáig és ezek hozzájárulására a Fekete-tenger északi partjai felõl a Kárpát-kanyar vidékére betörõ csoportok megsemmisítéséhez, biztosítván ezzel a helyi rézkori elemek uralmát.[12]

 

A Bodrogkeresztúr-kultúra hordozói olyan közösségekben éltek, amelyek gyakran változtatták szálláshelyüket. A rézmûvesség ebben a korban maximális fejlõdési szintet ér el. A Bodrog­keresztúr típusú törzsek függõvé válnak az erdélyi és bánáti rézlelõhelyektõl.

A közelmúltban Bibarcfalva (Barót város, Kovászna megye) határában elõkerült egy kultikus gödör, amelynek a mellékletei új adatokkal gazdagították ismereteinket a Bodrogkeresz­túr-kultúra korai elterjedésével kapcsolatban Délkelet-Erdély területén. Ugyanakkor új megvilágítást nyer a fontosabb edényformák fejlõdése is ezen kultúra keretében.

A Bardóc és Bibarcfalva közti határban elhelyezkedõ kora bronzkori – Schneckenberg B típusú – halomsíros temetõtõl körülbelül 300 m-re keletre egy ovális alakú, lapos terasz terül el, melynek hossza északkelet–délnyugat irányban 80 m, szélessége pedig délkelet–északnyugat irányban 40 m.[13] A terasz déli része magasabban fekszik, és egy kör alakú platót képez. Ezen a platón húztunk 1997 nyarán egy kelet–nyugat irányú hitelesítõ kutatóárkot, melynek közepén, a déli profilban, rögtön a humuszréteg alatt, 0,25 m mélységben több cserépdarab került elõ. Ezen edénytöredékek mentén egy kazettát nyitottunk, amelyben egy szabályos, 1 m átmérõjû, kör alakú gödör került elõ (I. ábra). A kerámián kívül a gödör leltárában még két kovapenge, egy nyéllyukas, kõbõl készült kalapácsfejsze és egy ellentett élû vörösréz csákány is volt.

 

 

 

A kerámiatöredékekbõl a következõ edényeket lehetett rekonstruálni:

1. Fedõedény, amelynek a fenék menti peremén négy kis fül található. Finom iszapolású, és sötétbarna színûre van kiégetve. Magassága 9 cm, a száj átmérõje 15,5 cm, a fenék átmérõje pedig 9,5 cm (II. ábra).

2. Virágcserép alakú edény, melynek falán, függõleges vonalban bütykök helyezkednek el, 2–3 váltakozva. Apró kaviccsal kevert, szemcsés pasztából készült, és sötétszürkére égették. Magassága 9 cm, a perem átmérõje 13 cm, a fenék átmérõje pedig 9,5 cm (III/3. ábra).

3. Az utolsó edény nagyon töredékes állapotban került elõ, a formáját nem sikerült rekonstruálni. Nagyon finom iszapolású, szürke pasztából készült, vékony falú, több lapos fogóval és kis füllel látták el. Valószínû, hogy a Bodrogkeresztúr-kultúrára jellemzõ tejesköcsög formája volt (III/1–2. ábra).

 A két kovapenge különösen nagy méretû, 16 cm hosszú, ritka és igen szép példány (IV/3–4. ábra). A magyarországi rézkori temetõk mellékleteiben gyakran elõfordul, Erdélyben a marosdécsei temetõbõl ismert. Délkelet-Erdélyben Erõsdön kerültek elõ hasonlóak. A nyéllyukas kalapácsfejsze kovásodott piroxén andezitbõl készült, melynek alapanyaga a közeli Tirkó­tetõrõl származik[14] (IV/2. ábra). Az ellentett élû vörösréz csákány hossza 20 cm, a penge szélessége 5,5 cm, a nyéllyuk átmérõje pedig 2,5 cm (IV/1. ábra). A nyersanyag – termés-vörösréz – valószínû, hogy a közeli Balánbányáról származik.

Ez a kultikus gödör, a kerámiaanyag, valamint a többi melléklet alapján, a Bodrogke­resz­túr­-kultúra korai szakaszából való. Az ásatások során a gödörhöz tartozó sír sajnos nem került elõ. Fontos kihangsúlyozni, hogy az itt elõkerült ellentett élû rézcsákány ez idáig az egyetlen olyan példány Délkelet-Erdély területén, amely rendszeres régészeti ásatások alkalmával és nem véletlenszerûen, szórványleletben került elõ. Ez a csákánytípus keleten a Tripolje (Veremje)-kultúra elterjedési területén ismert,[15] jelen van ugyanakkor a Cucuteni A–B és B[16] fejlõdési fázisokban is. A marosdécsei temetõben elõkerült példányon kívül[17] a bibarcfalvi az egyetlen, amely jól meghatározott környezetbõl származik. Legkorábbi típusai kõbõl készültek, és kalapácsfejsze formájuk volt. Ezt támasztja alá a bibarcfalvi kultikus gödör anyagából származó csiszolt andezit kalapácsfejsze. A legarchaikusabb formája egy Cucuteni A2 típusú településrõl ismert Rétyrõl.[18] Egy fejlettebb változata Szentdomokoson került elõ, szórványleletként. Szárai egyenlõtlen méretûek, a függõleges éle hosszabb.[19]

Ezeket az ellentett élû rézcsákányokat termésrézbõl készítették, kalapálással. Erdély területén elég ritkán fordulnak elõ. Egy Cucuteni A–B típusú településrõl ismerünk egyet Brádról.[20] A Marosdécsén elõkerült példány D. Berciu szerint a Bodrogkeresztúr-kultúra késõi fejlõdési sza­kaszába sorolható.[21] Kutzián I. viszont a Tiszapolgár- vagy Gumelniþa-kultúrához kapcsolja.

Magyarország területén ez a rézcsákányforma bizonyítottan a Bodrogkeresztúr-kultúrához tartozik, a Bibarcfalván elõkerült példány a jászladányi típusként ismert.[22]

A Marosdécse típusú népesség, amely rövid ideig a Maros völgyében telepedik le, megelõzi a Bodrogkeresztúr-kultúra hordozóit. Marosvásárhelytõl Rétyig és Bibarcfalváig Erõsd típusú településekkel együtt jelentkezik, az Olt völgyében pedig már a Bodrogkeresztúr-anyag dominál.[23]

A rétyi[24] és a székelykeresztúri[25] települések anyagában nem lehetett rétegtanilag elkülöníteni a festett kerámiás Erõsd típusú anyagot a Tiszapolgár–Bodrogkeresztúritól.

Az ezt követõ idõszakban a Sãlcuþa IV–Herculane III–Cheile Turzii (Tordai Hasadék)–Pecica (Pécska)–ªanþul Mare (Nagyárok)–Hunyadihalom-kultúrkör természetes folytatása a Bodrogkeresztúr-kultúrának.[26]