Sebestyén Mihály
Az Imreh István professzornak szentelt tisztelgõ kötet lapjain látott napvilágot hasonló címmel közleményünk.[1] Valamilyen megmagyarázhatatlan és sajnálatos véletlen – a számítógép sátáni, filoszoknak mutatott fintora – folytán az értekezés, a szövegértelmezés teljes egészében megjelent, az okmány viszont, mely közleményünk alapjául szolgált, csonkán, alig tíz sorra csökkent a rangos tanulmánykötetben.
Az Erdélyi Múzeum lapjain adom közre ezúttal kerek egészként az 1701-ben készült temetési instrukciót, melynek mûvelõdéstörténeti jelentõsége figyelemre méltó, fontossága abban rejlik, hogy az erdélyi múlt számára fontos adatokat tartalmaz.
A végtisztesség lebonyolítását vezérlõ utasítás, miként kutatásaink során kiderítettük, cegei Wass György (1658/59–1705) munkája. Ifjabb Kemény János, a fejedelem unokájának temetéséhez készült 1701-ben. A szertartás, a búcsúvételi ceremónia meghatározott rend, Wass „forgatókönyve” szerint ment végbe a marosvécsi várban. (Természetesen azt nagymértékben befolyásolta a másfél század alatt kialakult erdélyi protestáns temetési szokásrend.) A „nagy” Teleki Mihály (megh. 1690) unokáját a fõispáni és táblai méltóságának kijáró, a fejedelmi vérbõl született közjogi méltósághoz illõ ceremónia mellett kísérték utolsó útjára Erdély elõkelõségei, a család hátramaradt tagjai.
A mellékelt okmány eredetileg a Kemény vagy a Wass család levéltárában lehetett, ma New Jerseyben található magántulajdonban. 1996-ban az Sz. család betekintésre és másolásra rendelkezésemre bocsátotta, kérve nevének elhallgatását, amelynek a közlõ eleget kíván tenni.
Nehai Boldog emlekezetü Meltoságos Ur Tekintet[e]s Ngs Gyerö Monostori Kemeny János Uram eö Nga Temetesekor kivántato Gazdáknak és keszületnek le irása és Testenek utolso Tisztesseg tetelenek rendi
|
Az Egesz Temetesi Alkalma- tossagra vigyáztato Gazdák. |
|
|
Palotában az temetesi alkalma- tossággal vigyáztato Gazda |
Hegyesi Mihaly Uram. |
|
A kertbeli szinben vigyáztato Gazda. |
Vajda Balás Uram. |
|
Mellete vigyázo emberek |
Egy tizedes öt Darabantal, |
|
Papok Deákok Gazdája. |
Vita Sigmond Ur, Phülöp Mihály Uram |
|
Fel öltöztetett Lovakhoz lato Gazda |
Teleki György Uram. |
|
Azon Lovakhoz láto emberek |
Stefán Nemet Janos Lovasz Peter Poha[r]nak István Laszlo Sebestyén Harom Katona Lovasz Marton. |
|
Fegyverfogo es Aranyas Pan- czelban öltözö Fekete lobogo fogo Palotaban fö Ajton állo Mellette Harangoztato Gazda Menetelre vigyázo Gazda Hintokra vigyazo Gazda |
Rácz István Uram, az Lemhenyi. Horvát Ur. Tallyai Ur. két Puskás. Dési Pap Daniel Uram. Veczi Kovácz István Uram. Budaj Mihály Uram. |
|
Test Fogok |
|
|
A belsõ várbol viszik ki Fekete posztos es szönyegre szeke- ket viszik ki [törölve] szinbe ki hordato Gazda Mgs Gubernatorné Aszszon eö nga elöt jaro Gazda |
Tályai Uram.
Veczi Kovacz Istvan Uram. |
|
A külsö Varbul viszik ki |
|
|
Az kert kapujárol viszik a szenigh[!] A szenben viszik be es onnet a sirban minekutánna el rendezödik minden Ceremonia |
|
|
Keservesek Fogok |
|
|
Az Aszszont Kemény Jánosne Aszszonyomot fogják Felsö nagy Palotán vagy kün az Udva- ron teendö Praedicatioi alkalmatosságra gondot viselö Gazda |
Csernatoni Ferencz uram, |
|
Az koporso alatt levo barsonyas kétt fe- kete szeket viszik
Sirtt ki bontato és be rakato Gazda Kert kapunal valo ajton állo, Mellette emberek Az urakot maraszto Gazda Az uri Aszonyokot maraszto Gazda Fö Rendeket es egyebeket maraszto Gazda Fö Aszszonyokot es masokot maraszto Gazda Mgs Gubernator Uram eö nga Asz- talára vigyázo Gazda Mgs Gubernátorné Aszszonyom eö nga Asztalara vigyázo Gazda Az Felsö nagy Palotaban levö Aszta- lokra vigyáztato Gazdák
Fö Aszszonyoknak Asztalára az Also na- gyobbik Palotaban vigyáztato Gazdák
Varmegye es mások Asztalokra az külsö kapu felet valo nagyobbik házban vigyáztato Gazdák Ferfi Atyafiak Asztalára vigyáztato Gazda Aszszony Atyafiak Asztalara vigyázo Gazda Papok es Deakok Asztalára vigyázo Gazda Konyha mesterek Mellette
Sáfárok Mgs Gubernátor Uram Asztalahoz Fö Pohárnok
Mellette Mgs Gubernátorné Aszm. Eö Nga asztalához Pohárnok |
Balasfi Sigmond Ur es Kovacs János Ur fide Janos Ur Vajda Balás Uram.
Negy Puskással Biro Mihaly Uram Nagy Pál Ur. Hegyesi Mihalj Uram, Kovacz Janos Ur. Kolosvarj Racz István Uram.
Nagy Pál Uram, Ver Mihaly Uram,
Vas Györgj Uram Hegjesi Mihaly Uram.
Patkos Ur Kovacz Janos Uram Szepleki Uram Csernatoni Ur [törölve]
Kolosvarj Racz Istvan Ur Dioszegi Daniel Uram
Bagji Györgj Uram, Varadj Istvan Uram,
Nagyj Ferencz Uram,
Mohaj János Uram,
Vita Sigmond, es Fülöp Mihalj Uram Berzenczei Marton es Janos Uraimék Somodi Ferencz es Bajnyai Mihaly
Sarosi Sigmond Uram, Meltosagos Gubernator Uram ö nga Poharnokji Bor hordok, Poharnak István es Stefan,
Namenyi Gerson, es Gubernatorné Asz. Ö Nga Pohárnokji |
|
Mellette |
Bor hordo Vas Györgj Uram Incsa Gyurka, |
|
Az Felsö nagy Palotában levö Asztalok- hoz valo Pohárnok |
Poharnak Mihalj Racz Mihály |
|
Mellette Az Fö Aszszonyok Asztalához az also nagy Palotában Pohárnok Mellette Az Ferfi Atyafiak Asztalához Poharnok Az Aszszonyi Atyafiakhoz Pohar- nok A Varmegye Asztalához az külsö kapu felett valo nagy hazban Pohár- nok Mellette Papok Deákok Pohárnokja. Fö Tálnok Mellette valo Talnokok
Belsõ Vár kapujára vigyáztato Gazda. |
Paska Elek, es az Szász Poharnak Juán.
Somodi Györgj es Jakab. Zempe[?], Csontos,
Kemeny Simon Uram Poharnakja,
Az Asz. Telekine Asz. Poharnakja,
Varadj Istvan Uram. Ket Jo, es igassagos Parasztt ember Ut supra az ö Gazdak, Csizmadia Lukácz. Talmosi Ferencz Csatlos Gyorgj es Gabor Dobos, es Csatlos Istvan, Csatlos János Öljvösi Balog Sigmond mellettek [törölve] Lazar Marton Uram, az Porkolábal edgyütt. |
|
Mellette Gyalogok. Külsõ Vár kapujára vigyáz- tato Gazda Mellette Gyalogok Trombitasok Siposok Gazdája Konyha es Talnokok Ajtajára vigyázo Ajton állo Mellette Emberek |
Fülpösi Szekely István Uram, nro 8. Csoti János.
Bogdány Mihálj–Ideczi.
|
|
Czedula oszto A Pinczeben az Urak es Aszta- li Borokhoz koltsár Czedula szedö Praebenda oszto Mellette Meszáros Zab oszto Szena oszto Felso Idetsen szena oszto Nyuzato mester Mellette Meszárosok Halhoz es Majorsághoz láttato Konyhara valo hust es melljesztetteket ki ado sáfár Ugjan Konjhara valo vaj szalonna, es egjeb ki ado safar Szállás oszto Mgs Gubernator Uram eö nga szolgainak Gazdája Mgs Bethlen Miklos Ur eö nga szolgainak Gazdaja |
Bán Ferencz Uram,
Bertalan András Uram. Az Iffiu Gombásj Uram. Szekelj hidi János Uram, Nro 4 Banyaj Miklos,
Desi Pap Daniel Uram Nro 4 Varalljaj Uram.
Somodi Ferencz Uram.
Kifor. Sáfár György Uram.
Berrej Uram.
Szebeni János uram, vagj Hamza |
|
Mgs Apor István Ur eö nga szolgai Gazdája
|
Patkos Uram [törölve] Szuczaki Uramek: az nagjobik |
|
Haller István Ur eö nga szol- gainak Gazdája |
Vasas Uram. |
|
NB. Meltosagos G[ene]r[á]lis Úr eö nga ha el találna jöni mind magának eö magának mind szolgainak Gazdájok
Ugy ismet nemzet[es] Urak ha jö- nek.
Szegenyek Gazdája |
Kovácz István Uram, mellettek Banjaj Istvan az Görög Uram szolgája féle. Szeczi Uram es Veczi Uram, |
Az Boldog emlekezetü nehai Ur Testnek utolso Tisztesseg teteleket ez szerint kel fogni.
Leg elsöbben is kün az Templomnal harangoztatni kell,
Az Harangozas alat az Palotaban föl és aláb valo Rendeket be kel gyüjteni es le kel ültetni.
Valamihelt peniglen az harangozást vegzik, Papoknak Deákoknak mindgyárt fel kel jöni, az Papokat be ültetvén az kis gyaszos boltban; az ajtonak bal felöl valo resziben rendel a fal mellet, az Deákok pedig az Pohár szék rekesziben es mellette künnis (:Ezek után az enekles el kezdödik:) [törölve]
Fel jövén az Papok es Deákok a ferfi Atyafiakot kel hini a kiss Gyaszos boltban az testnek job oldala felöl ültetvén eö kegyelmekett.
Ezek után az Eneklest el kezdvén Mgos Gubernator Uramékot az Urakkal edgyüt ki kel hini es a kis Gyaszos boltban kel ö ngkat is be vinni.
Ki jövén ö ngok az keserveseket kel vinni es kit kit e szerint rendben ültetni.
|
Elöl kel vinni a Testnek jobja felöl es ültetni
Masodik leszen es a testnek bal felöl elöl kel ültetni Harmadik leszen a test mellé job felöl máso- diknak kel ültetni Negyedik leszen a test mellet bal felöl ma- sodiknak üll. Eötödik leszen a test mellet job felöl har- madik üll. Hatodik leszen a test mellett bal felöl harmadik üll. Hetedik leszen a test mellet job felöl negyedik üll. Nyolczadik leszen a test mellett bal felöl negyedik üll. |
A meg szomorodott Aszszont Kemény Jánosne Aszszonyomott ö Ngatt. |
El vegzödven a Varban a Boldog emlekezetü Urnak Teste felett valo tisztesseg tetele a Varbul illyen rendel kel ki vinni a Sirnál valo szinben
Leg elsöbben is kel menni az Deákoknak
A Deákok után kel menni a Papoknak
A papok után kel menni a Vármegyenek
A Vármegye után kel menni a szolga rendeknek es más egyebfele közönséges rendeknek.
Azután kel menni az Fö Rendeknek.
A Fö Rendek után kel menni az Uraknak vagy ha hinton mennek az hintojoknak
Az Urak utan kel menni Mgos Gubernator Urunk eö nga hintajának
Az Ur eö nga hintaja után kel vinni [törölve] vezetni a fekes Lovakott
A fekes Lovak után a Pánczelos, a kardot es botot viszi edgyik Paripán, ket legeny vezetvén kantár száránal fogva.
Az utan a Varmegye Zászloját ugyan az Varmegye vice Ispánnya viszi, ugyan más paripán annak is más két legeny fogván a kantár száratt
Az után Panczel ingben fekete köntösben az fekete lobogot viszik az fekete bársonyos Lovon, azt is kantár száránál fogva vezetven ket legeny
Az lovak után mennek az Trombitasok, Siposok, Dobosok
Az Musikasok utan mennek a Mgos meg holt Ur gyaszos szolgai
A szolgak után mennek az Sogorságok eö Ngok.
Eö kegyelmek utan mennek az férfiakbol állo Atyafiak eö Kgk
Eö Kgk utan mennek edgy testver Attyafiai es edes Fiai ö Ngok s Kgk.
Az Atyafiak után viszik a Testet.
A test után viszik az keserveseket vagy ha hinton mennek az hintajok megyen.
Azok után a szomoru Aszszony eö kglme Fejir Cselédi, mikor penig az hintoban fel ültetik az keserveseket az Fejir Cseled az kik gyocsban vadnak a test után mennek addig míg a keservesek le szálnak a hintobol
Azok után Mgs Gubernatorne Aszszonyom eö Nga hintaja
Az ö nga hintaja után a töb Uri Aszszonyok hintaja
Az Uri Aszszonyok hintaja utan az fö Aszszonyok hintaja
Azok után mennek mindenfele Aszszonyi rendek.
Notandum
1. Az ket bársonyas szeket mellyen az koporso al ket betsületes Ifiu tsak szinten a test elöt az Atyafiak eö kglmek utan az kezekben kel vinni edgymás mellet menven a kettö.
2. A test fogok közzül penig az kik mikor a testet nem fogják két felöl oldal felt a test mellet mennyenek.
3. Ugy az keserves fogok is mikor hintoban ültetik az keservesekett két felöl oldal felt jarjanak az hintok mellet.
4. A panczelos fegyveres fogo a Varmegye zaszlojával vice Ispán Uram es az fekete lobogos mind az varban mind kün az szinben a test lábánal allyanak, job kez felöl a Fegyver fogo, panczelos közepben, a varmegye zaszlojával Ispan Uram, bal kez felöl a fekete lobogos.
5. Az Idvezült Ur Gyászos szolgai penig az Palotaban (:mint hogy az kis boltban a testnel el nem térnek:) belöl az Palota ajtaja mellé allyanak csuportban a szinben peniglen a be menö ajtonal a test laba felöl es az Ferfi Atyafiak hata megett Csoportban allyanak, mint hogy a Ferfi Atyafiak a be menö ajto felöl [törölve] elöt a testnek job oldala felöl ülnek.
6. Valamihely[t] peniglen a testet az Varbul meg indityák az harangozást a Templomnál el kel kezdeni es mind addig harangozni kel mig a testet a szinben le teszik.
El vegezödven es vegben menven a színben is Praedicatio es Oratio a testet ugyan azon test fogok kik a szinben be vivék fogják es a sirban be viszik el keserven a testet a sirhoz a keservesek is.
Be vivén a testet a sirban a keserveseket onnet el kel hozni es a keserves fogok hintoban ültetven eö kglmeket el kisirjek es a Var kapunál le veven eö kglmeket fel vigyek azon hazban a melyböl ki hozták volt.
Meltoságos Gubernator Uramot es az Urakot ö ngokat ugy az Fö rendeket az arra rendeltetet Gazdák maraszszák es eö ngok Gratiajátt s faratsagokatt köszönnyek meg.
Hasonlokeppen Mgs Gubernatorne Aszszonyomott es az Ur Aszszonyokott eö ngkat s eö kglmeket ugyan a fö Aszszonyokott eö kgket az arra rendeltetet gazdak maraszszak es az ö ngoknak s eö kegknek faradozasátt s Gratiajátt köszönnyek meg.
Ezek vegben menven mgs Gubernatorne Aszszonyomott az ö nga Gazdaja kisirje fel az Varban.
Mind ezek vegben menven es az Urak eö ngok minden Rendek el oszolván a szinböl az arra rendeltetet Gazda a Sir ajtaját rakassa be.
Praebendát ez szerent kel osztani közönsegesen
Egy egj szemelyre Czipott 3„ 3„
Hust Libr. 1 1/2
Bortt Inst.[?] 1.
Hatt Lora egy veka abrakott,
Nemes Belsö Szolnok vármegyenek Level faluban
|
Egy marhának az Husát |
Bortt Ur. 20. |
Fejer Czipott 20 |
|
Uraimek Czipot 50. |
Praebenda Czipot 50 |
Szenatt Cur. 2 |
|
Zabot metr. 12. |
|
|
Idvezûlt Kemeny Janos Úr
temetese alkalmatossagaval
valo Dispositio.
Eredeti okmány. Dátum nélkül. 6 negyedrétû papírlevél fekete tintával
[1] Emlékkönyv Imreh István születésének nyolcvanadik évfordulójára. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadása, Kolozsvár 1999. 498–509.